Ázok,fázok,meghalok,
Nem találsz,
Pedig itt vagyok.
Nézel rám, de mégse látsz,
Keresel, de nem találsz.

A tükörből visszanéz,
és felém nyúl egy ronda kéz.
Megfog,szorít,karmol,tép,
De én élni akarok mindenképp.

Beszél hozzám, nem értem,
Csak visszhangzik a fejemben.
De belül érzem, hogy valami fontos,
Hozzám szólna, de én nem hallom.

De egyszercsak egy látomás,
Ami eddíg kínozott, fájt.
Megint arcod előttem lebeg,
Nem hallak téged, de érzem figyelsz.

Jön a hajnal,
Levélen a harmat,
Az ablakod párás,
Szemem könnybe lábad.

Megérintem arcod,
Érzem ahogy hallod,
Ahogy szivem zakatol,
Ahogy utánnad dobog.

Iszod szavaim, s nézel,
Szemeiden át megigézel,
Átok bűbáj elragad,
De jól érzem így magamat.
Veled lennék éjjel-nappal,
Együtt kelnénk fel a Nappal.

Besütne az ablakon,
S megcsillanna arcodon.
Szemedből a könny kicsordul,
Szívembe a kés befordul.

Végzel velem ó te drága,
És iszol egyet a halálra.

Nagyot nevetsz és eltemetsz,
Kezed remeg de már nem szeretsz.
Bánod amit tettél velem?
Ezért adsz egy rózsát nekem.

Kezembe teszed, s könnyed ráejted,
Szived apró szilánkjait eldobod.
De alélt testem szorítod,
S szivem lángja újra lobog.

2006.08.29.